Június végére készülhet el Balatonfüred új, városi uszodája.
Legkésőbb június végére el kell készülnie a harminchárom méteres fedett medencével és wellness részleggel ellátott városi uszodának, adta hírül a balatonfured.hu. Az egymilliárdos beruházással létesített uszodához, a tervek szerint, egy szálláshelyként is működő, kézilabda utánpótlás-nevelő akadémia is épülne.
Dr. Bóka István polgármester elmondta, noha a műszaki átadás hivatalos határideje április 30., a kivitelező kérésére módosítottak a határidőn. Így legkésőbb június végére el kell készülnie az uszodának, mivel a látvány csapatsportok erősítésére kiírt támogatási rendszer ezt írja elő.
Az uszoda négycsillagos szolgáltatásokat nyújtó létesítmény is lesz, amelyhez a tervek szerint egy akadémiát is építenek, mondta a polgármester a balatonfured.hu-nak. A szálláshellyel is rendelkező, kézilabda utánpótlás központ a tervek szerint egybe lenne építve az uszodával, annak infrastruktúráját használná.
Jelenleg a belső burkolási munkálatok mellett a városi uszoda felső szintjének falazása zajlik, olvasható a portálon. Várhatón február végére kerülhet tető alá az épület, utána kezdődhet csak meg a már kialakított két medence speciális szigetelése és burkolása, amit a próbaüzem követ majd. (forrás: balatonfured.hu)